Segíteni szeretne?

Szabadidejével, tudásával, erejével segítene másokon? Fölöslegessé vált tárgyait felajánlaná a rászorulóknak? Szívesen támogatna anyagilag is jó ügyeket? Egyházunk számos lehetőséget kínál arra, hogy önkéntesként vagy adományozóként embertársai mellé álljon.

Önkéntes szeretne lenni? Hasznos feladatot keres a szabadidejében? Szeretetháló elnevezésű honlapunkat azért hoztuk létre, hogy megkönnyítsük az önkéntesek és az őket fogadó szervezetek egymásra találását. Legyen része csapatunknak!

Legnagyobb, Kárpát-medencei méretű önkéntes napjainkon húszezer ember vesz részt minden tavasszal. Tegyünk közösen egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségeinkért, valamint a teremtett világért!

Hosszútávú, tíz-tizenkét hónapos önkéntes munkát kínálunk fiataloknak a világ különböző országaiban. Sérült és egészséges gyermekekkel, felnőttekkel, hátrányos helyzetű fiatalokkal, idősekkel, szociálisan rászorultakkal, hajléktalanokkal, kisebbségben élőkkel foglalkozhatnak, miközben jobban megismerhetnek egy másik kultúrát és önmagukat is.

Szakembereink és önkénteseink jelen vannak árvizeknél, földrengések és viharok után is segítenek, emellett pedig rendszeresen tartós élelmiszerrel, használtruhával, tűzifával, tanszerekkel támogatják a rászoruló magyarországi és határon túli családokat, közfoglalkoztatási és egyéb programokkal segítik a hátrányos helyzetű régiókban élőket. Segítsen, hogy segíthessünk!

Jobb adni

Magánszemélyek, vállalkozások, cégek a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül tudnak adományozni.

Még jobb adni

Gyülekezeteink, intézményeink, református közösségek adománykoordinációs oldalunkon keresztül is segíthetik egymást.